
Lámpaernyő csipkékből
Régi csipkék használatával készítsünk szép lámpaernyőt-megmutatom nekem hogyan sikerült.Régóta szerettem volna elkészíteni, mert nagyon tetszett, de csipke híján váratott magára még.
Nemrégiben azonban hozzájutottam pár szép régi csipketerítőhöz.Így Évi útmutatása alapján kezdtem hozzá. Bátorítalak titeket, készítsétek el ti is, nem kell hozzá sok minden.Szükségünk lesz egy lecsupaszított ernyő vázra, és sok kis csipketerítőre. Kisebb darabok a legalkalmasabba a célra.Egyszerű varrótű, és fehér varrócérna- nem kell nagy varrótudomány ígérem.
Alulról elkezdjük rögzíteni a csipkéket, rávarrással. Mivel a lámpa váz alja íves, ezért szép, ha kissé engedjük túllógni a csipkék szélét.A trükk annyi, hogy mindig tartsuk feszesen a csipkéket, melyeket egymáshoz, és a vázhoz szintén varrjunk hozzá.Ha kissé nagyobb darabok vannak, illetve, ha másképp nem tudjuk elrendezni, akkor átfedésben is lehet összevarrni őket, én is így tettem.Ahogy egy -egy darab kicsi csipkét a ráhelyeztem az ernyőre, azokra a nagymamákra, ügyes kezű anyukákra gondoltam akik sok-sok szorgos perc alatt szeretettel készítettek, hogy a család otthonát díszítsék ezek a szépségek.Minden darab más, mindegyik egy saját kis történetet hordoz, mindnek múltja van..Meg kell becsülni ezeket a holmikat, ha nem is terítőként , hanem más formában én is szívesen látom magam körül ezeket a mesélő darabokat.
Ha készen vagyunk, akkor akinek tetszik díszítse akár selyemszalaggal, akár bármi mással.Mivel én nagyon szeretem a rózsaszínt becsempészni, itt-ott a lakásba, de csak nagyon véletlenszerűen,és kis mértékben- így én egy ilyen szalagot kötöttem rá.
Végül tegyük egy megfelelő talpra, és gyönyörködjünk a szép mintákban amit a falra rajzol az új lámpaernyőnk.
Comments
Comments are closed.
Kedves Krisztina ! Napról napra “fedezem ” fel, hogy Te milyen ügyes vagy ! 🙂 Ügyes és segítőkész ! Annyi jó ötletet kapok itt Tőled . Gratulálok és köszönöm szépen a sok jó ötletet. Én ugyan eddig sem festéssel, sem varrással nem próbálkoztam, de most kedvet kaptam Tőled. Ez a lámpaernyő is nagyon szép, elhatároztam, hogy elkészítem én is. Először is be kell szereznem egy ernyővázat. 🙂 Csipkéim ( kis horgolt terítőim vannak ). Remélem sikerül nekem is elkészíteni egy ilyen kis csodát ! 🙂
Köszönöm szépen kedves Évi!
Nagyon bátorítalak, ha meg sem próbálja az ember akkor a sikerélmény is távol marad. 🙂 bármi kérdésed lenne, nagyon szívesen segítek!
Minden jót, és remélem megmutatod majd, mit alkottál! 🙂
Kriztina
Krisztina!!!
Ez a lámpabúra a csipkével egy csoda!!!! Régóta tervezek hasonlót elkészíteni a gyönyörű,ajándékba kapott terítőkből. 🙂 Remélem sikerülni fog! Megadtad a technikai leírását!!! 🙂 Köszönöm!!!
Andi