Van nekem egy asztalkám. Egy régen apróhirdetéseben olcsón levadászott kecses lábú szépség, ami sok éve kísér minket, költözést is megjárta már ide- és oda. Mindig passzolt mindenhova ahova raktam, legalábbis én úgy éreztem. Amikor elsodort engem ez a bútorfestési láz, akkor fokozatosan alakult át minden körülöttem a lakásban, sok-sok minden kapott új ruhát, azért ügyelve arra, hogy az összhang megmaradjon. Én keverem a stílusokat, nem azért mert annyira tudatosan tervezgetem meg a lakás és berendezés pontos stílusát, hanem azért mert évek alatt összeszedtem mindent ami akkor az adott pillanatban megszólított, és valami szerencsés módon az enyém lett. Aki ismer tudja: imádom a bolhapiacos, vagy filléres vásárlást, valahogy kontrasztos módon nagyobb értékkel bírnak ezek nekem, mint a sok pénzen vett drága egyedi dolgok. Igaz ez mindenre.. lakáskiegészítőkre bútorra egyaránt. Ezért hát igen csak az lehet a benyomás, hogy nálam minden megtalálható, összképileg talán mégis passzolnak.
Nos szóval az asztal. Ő volt az akire azt mondtam, SOHA nem fogom lefesteni, mert úgy jó ahogy van. Kell valami ami valóban eredeti marad. Tartja magát pár darab, de bevallom folyamatos a csábítás, annyira nagy szerelem ez a bútorfestősdi, annyi benne a lehetőség.
Mindenről egy könyv tehet, komolyan mondom, én nem festetem volna, de jött az a könyv. Krivarics Ditta könyve, a bútorfestésről. Olyan kíváncsi voltam rá, mert már azt is izgalommal követtem, ahogy készül, hisz mindig voltak hírmorzsák.Alig vártam tehát , hogy megkapjam, tudtam nagyon sok érdekes technika lesz benne. Engem elsősorban maguk a technikák és gyakorlati útmutatók érdekeltek, mivel kizárólag krétafestékkel festek, de tudtam sok jó dolgot láthatok majd a könyvben.Ahogy lapozgattam, egyre jobban festhetnékem támad, és hát ott nézett rám ez az asztal.. olyan meztelennek tűnt hirtelen..Volt egy komód abban a könyvben, a maga ütött-kopottságával elvarázsolt. Mindig olyan egységes bútorokat festettem, mostanában izgatnak a jobban koptatott öregített bútorok. A sötét színek sem jellemzőek rám, szóval gondoltam vágjunk bele.
Első lépés a tisztítás, ne hagyjuk ki, mert több munka lesz, ha később derül ki , hogy nem tökéletes az eredmény a tisztítás hiánya miatt. Azután Englisch Weiss színnel festettem le az egészet. Na eddig a pontig dokumentáltam, azt is telefonnal, mivel eszem ágában nem volt erről posztot írni, de mivel többen kérdeztétek, mit hogyan és miért, így most ilyen pocsék és hiányos képes beszámolót tudok prezentálni.
Amikor megszáradt, azonnal rámentem Tabernas színnel, amiről még most sem tudom eldönteni ez milyen szín. Egyik fényben sötétbarna, a másikban sötétszürke.. maradjunk annyiban, egy sötét szürkésbarna. A festék még meg sem száradt amikor elkezdtem a stencilezést, és ez egy fontos momentum, ugyanis mivel még fogott, így ragadt hozzá a stencil, és mikor felhúztam, hogy odébb tegyem, nagyon klasszul visszakapta a sötét színt, így jöttek elő a krémszínes csíkok, amitől olyan természetesen kopottnak tűnik. Persze ez a könyvben nem így van leírva, nem követtem az ottaniakat, hanem rögtönöztem-hát mint mindig.
A stencilt a webáruház készletéből választottam, és Camel színt vittem fel ecsettel, de szándékosan nagyon hanyagul, volt ahol épp csak volt festék a száraz ecseten.. Volt ahol összedolgoztam a még fogó Tabernas-al, ettől szintén kopottnak tűnik.
Végül megvártam , hogy megszáradjon, és az éleknél úgy csiszoltam vissza, hogy az Englisch Weiss kikukucskáljon, és az asztal lapját is átcsiszolgattam.A legvégén a waxoltam ( nem kell lakk, mert nincs mindennapos erős koptatásnak kitéve), visszatettem a helyére és tovább olvastam a könyvet . 🙂 Azóta is imádom, nem bántam meg, hogy végül mégis lefestettem.. Van még 2 db a házban amire azt mondtam soha…. hát na…
